2026. szeptember 27.
IV. TÖKLÁMPÁSOK ÉJSZAKÁJA – KISLÁNG
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre Kislángon a Töklámpások Éjszakája, azonban az idei program a korábbi évekhez képest néhány ponton megújul.
2026. október 31. (szombat) - 16:00–20:00
Az idei rendezvény kizárólag a cukorkagyűjtésre és a feldíszített cukorkaosztó pontok felkeresésére fókuszál.
Idén később kezdünk!
A korábbi évekhez képest a cukorkagyűjtés később kezdődik és később is ér véget. Szeretnénk, ha a gyerekeknek lehetőségük lenne sötétedés után is végigjárni a falut, amikor igazán érvényesülnek a kivilágított, feldíszített cukorkaosztó pontok és töklámpások.
Idén nem szervezünk közös felvonulást, és a cukorkagyűjtést követően sem a művelődési házban, sem annak udvarán nem lesz további program. A rendezvény teljes egészében a cukorkagyűjtésre koncentrál, a résztvevők 16:00 és 20:00 között, saját tempójukban kereshetik fel a cukorkaosztó pontokat.
CUKORKAOSZTÓ PONTOKAT KERESÜNK!
Várjuk azoknak a családoknak, lakóknak és közösségeknek a jelentkezését, akik október 31-én 16:00 és 20:00 között szívesen fogadnák a cukorkagyűjtőket.
A jelentkezési időszak lezárását követően minden cukorkaosztó pontot tájékoztatunk arról, hogy hány regisztrált gyermekre érdemes készülnie. Ezzel szeretnénk kiszámíthatóbbá tenni a részvételt azok számára, akik önkéntesen vállalják a cukorkák beszerzését és kiosztását.
A regisztrált cukorkaosztó pontokat idén pontonként 1 kg cukorkával támogatjuk, ezzel is hozzájárulva a cukorkagyűjtők fogadásához.
A cukorkaosztó pontként megadott cím felkerül a rendezvény térképére, amelyet kizárólag a határidőig regisztrált cukorkagyűjtők kapnak meg.
CUKORKAGYŰJTŐK JELENTKEZÉSÉT IS VÁRJUK!
A cukorkagyűjtésen kislángi, valamint Kislángon óvodába vagy iskolába járó gyermekek vehetnek részt.
A cukorkagyűjtésen való részvétel – az előző évekhez hasonlóan – előzetes regisztrációhoz kötött.
Fontos változás azonban, hogy idén a cukorkaosztó pontokat tartalmazó térképet nem tesszük közzé nyilvánosan.
A térképet kizárólag azok kapják meg, akik a megadott határidőig regisztráltak a cukorkagyűjtésre. A program kezdete előtt a regisztráció során megadott e-mail-címre vagy Messenger-üzenetben küldjük el.
Erre azért van szükség, hogy a cukorkaosztó pontok valóban a regisztrált gyermeklétszám alapján tudjanak készülni, és ne kelljen a jelentkezők számánál lényegesen több gyermek ellátásával számolniuk.
Kérjük ezért, hogy a megküldött térképet ne tegyétek közzé nyilvánosan, és ne továbbítsátok nem regisztrált személyek részére.
Fontos tudnivaló a szülőknek
A Töklámpások Éjszakája nem gyermekfelügyeleti program. A gyermek megfelelő felügyeletéről, életkorának megfelelő kíséretéről és biztonságos közlekedéséről a szülő/törvényes képviselő gondoskodik.
A szülő saját döntése alapján határozza meg, hogy gyermeke milyen módon és mennyi ideig vesz részt a cukorkagyűjtésben.
Mivel a program egy része már sötétedés után zajlik, kérjük, hogy mindenki fokozottan ügyeljen a biztonságos közlekedésre, és lehetőség szerint használjon láthatóságot segítő eszközt.
A RENDEZVÉNY MEGTARTÁSÁNAK FELTÉTELE
A IV. Töklámpások Éjszakája legalább 20 cukorkaosztó pont jelentkezése esetén kerül megrendezésre.
A jelentkezési időszak lezárását követően a regisztrált cukorkagyűjtőket és a cukorkaosztó pontokat is a regisztráció során megadott elérhetőségen tájékoztatjuk a rendezvény megvalósulásáról.
JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2026. OKTÓBER 21.
Szervező:
Vadócz Pál Művelődési Ház, Könyvtár és Faluház

